Interview
Hamvas Béla (Prešov, March 23, 1897 - Budapest, November 7, 1968) was a posthumously awarded Kossuth Prize-winning Hungarian writer, philosopher, esthete, and librarian, the son of József Hamvas, an evangelical pastor, teacher, writer, and newspaper editor.
...A földrajzi helyzet.
Kelet-Európa. Európa három lépcsője közül az első a Földközi-tenger. Nemcsak természeti, hanem szellemi klíma. Ez az Orpheuszi világ. A múzsai lét. Szinte fény.
A másik a sápadtabb, a fehér-sárga fény, amit ma Nyugatnak hívnak.
A harmadik még homályosabb, már zöldeskék, mintha víz alatt lenne, a provincia, Kelet-Európa. Nem fényforrás, hanem visszfény. Jellege önmagában nem is érthető.
Kelet-Európa számomra Rilke és Kassner, Chagall, Kandinszkij, Klee, Bartók, Kafka. A mediterrán és a nyugati emberhez képest gyermekek úgy, hogy naivak, de éretlenek is. Felnőttnek lenni elsősorban annyit jelent, hogy az ember a közösségbe épült. Kelet-Európában nincs valódi szocialitás, és ezért nincs hová beépülni, és ezért laza látszatban élünk, ahol nincsen sem egyéniség, sem közösség. Rilke, Kassner, Klee és a többi, mivel nincs tényleges környezete, kénytelen egészebbet adni, mint amivel rendelkezik. Ez a visszás helyzet sehol sem bántóbb, mint az oroszoknál. Szolovjev, Florenszkij, Mereskovszkij, Bergyájev univerzálisabb, mint ahogy az indokolható és megengedhető, mint minden kelet-európai mű, a részletek, az egzaktság, és főként a hagyomány rovására. Az ember itt nem lát árnyalatot, egészebbet ad, de nem egész, csak elnagyolt. Az ember egyszerre csak itt van, minden előzmény (elődök, hagyomány) nélkül, és olyan, mint az árva, vagy a szegénylegény. Nem tartozik sehová, utódja nincs, az emberi társas szövevényen kívül, mint ahogy a franciák nem képzelhetők el egymás nélkül, ezek itt nem képzelhetők el egymással. Állandóan mindenkit az elkallódás fenyeget. A szellemi vállalkozásnak önkényes jellege van, és ebben az önkényben tényleg van is valami, mert a vállalkozás a teljes értelmetlenség határán áll, nem szól Nyugatnak, mert az maga vállalkozik, nem szól Keletnek, mert itt nincsen reá igény. Itt erősebb hangot kell alkalmazni, de ami itt erősebb, az inkább durvább, faragatlanabb, civilizálatlanabb, nyersebb s ezért erőtlenebb. Senkinek sem vagyok sem utódja, sem elődje, sem feltétele, sem társa, sem tükre, sem ellenfele. Nyugaton a civilizáció külsőségeinek bonyolultsága az élet egyszerűségének felel meg, itt a külsőség egyszerű, az élet hallatlanul bonyolult, mint egy néger faluban. Nincs szerv, amellyel az értékekről tudomást szereznének, és ez súlyosabb, mintha tévednének, mert jelentéktelenek maradnak. Az ember itt elfeledettségben él.
Közelebb.
Még nehezebb. Magyarországon nincs becsvágy, nincs nagyravágyás, csupán egyéni érvényesülés. Ehhez képest nincs dicsőség, de még hírnév sincs, csupán népszerűség. A dolog azonnal felismerhető. A dicsőség nem váltható be. Dicsősége az embernek csak hatalomtól és vagyontól függetlenül lehet. A hírnév beváltható, de többnyire csak nagy bankókra. A népszerűség jó jövedelem aprópénzben. A felső szint a politika, ezek szerint a megnyilatkozás zsurnalisztikus, költészetben, festészetben, szobrászatban, gondolkozásban. Mélyen a megítélhetőség mértéke alatt, éspedig jelentéktelen nemcsak Európa, hanem Magyarország számára is, mindegy, akár van, akár nincs. Ha elvennék, senkinek sem hiányozna. A hazugságkörnyezet természetessé vált, és itt, ha az ember azt komolyan veszi, csak egyet lehet, kimondhatatlanul szenvedni. A korrupció hunyorgatása és a lompos szekták között. A kritika panaszkodás és méltatlankodás, legfeljebb káromkodás.
A legjobbak neveletlenek, és ha valakiben a vásottság kitör, zseninek nevezik. A többség azon az állásponton van, amit Dosztojevszkij mond: rugdaljatok, rugdaljatok, de adjatok enni.
...
Kelet-Európa. Európa három lépcsője közül az első a Földközi-tenger. Nemcsak természeti, hanem szellemi klíma. Ez az Orpheuszi világ. A múzsai lét. Szinte fény.
A másik a sápadtabb, a fehér-sárga fény, amit ma Nyugatnak hívnak.
A harmadik még homályosabb, már zöldeskék, mintha víz alatt lenne, a provincia, Kelet-Európa. Nem fényforrás, hanem visszfény. Jellege önmagában nem is érthető.
Kelet-Európa számomra Rilke és Kassner, Chagall, Kandinszkij, Klee, Bartók, Kafka. A mediterrán és a nyugati emberhez képest gyermekek úgy, hogy naivak, de éretlenek is. Felnőttnek lenni elsősorban annyit jelent, hogy az ember a közösségbe épült. Kelet-Európában nincs valódi szocialitás, és ezért nincs hová beépülni, és ezért laza látszatban élünk, ahol nincsen sem egyéniség, sem közösség. Rilke, Kassner, Klee és a többi, mivel nincs tényleges környezete, kénytelen egészebbet adni, mint amivel rendelkezik. Ez a visszás helyzet sehol sem bántóbb, mint az oroszoknál. Szolovjev, Florenszkij, Mereskovszkij, Bergyájev univerzálisabb, mint ahogy az indokolható és megengedhető, mint minden kelet-európai mű, a részletek, az egzaktság, és főként a hagyomány rovására. Az ember itt nem lát árnyalatot, egészebbet ad, de nem egész, csak elnagyolt. Az ember egyszerre csak itt van, minden előzmény (elődök, hagyomány) nélkül, és olyan, mint az árva, vagy a szegénylegény. Nem tartozik sehová, utódja nincs, az emberi társas szövevényen kívül, mint ahogy a franciák nem képzelhetők el egymás nélkül, ezek itt nem képzelhetők el egymással. Állandóan mindenkit az elkallódás fenyeget. A szellemi vállalkozásnak önkényes jellege van, és ebben az önkényben tényleg van is valami, mert a vállalkozás a teljes értelmetlenség határán áll, nem szól Nyugatnak, mert az maga vállalkozik, nem szól Keletnek, mert itt nincsen reá igény. Itt erősebb hangot kell alkalmazni, de ami itt erősebb, az inkább durvább, faragatlanabb, civilizálatlanabb, nyersebb s ezért erőtlenebb. Senkinek sem vagyok sem utódja, sem elődje, sem feltétele, sem társa, sem tükre, sem ellenfele. Nyugaton a civilizáció külsőségeinek bonyolultsága az élet egyszerűségének felel meg, itt a külsőség egyszerű, az élet hallatlanul bonyolult, mint egy néger faluban. Nincs szerv, amellyel az értékekről tudomást szereznének, és ez súlyosabb, mintha tévednének, mert jelentéktelenek maradnak. Az ember itt elfeledettségben él.
Közelebb.
Még nehezebb. Magyarországon nincs becsvágy, nincs nagyravágyás, csupán egyéni érvényesülés. Ehhez képest nincs dicsőség, de még hírnév sincs, csupán népszerűség. A dolog azonnal felismerhető. A dicsőség nem váltható be. Dicsősége az embernek csak hatalomtól és vagyontól függetlenül lehet. A hírnév beváltható, de többnyire csak nagy bankókra. A népszerűség jó jövedelem aprópénzben. A felső szint a politika, ezek szerint a megnyilatkozás zsurnalisztikus, költészetben, festészetben, szobrászatban, gondolkozásban. Mélyen a megítélhetőség mértéke alatt, éspedig jelentéktelen nemcsak Európa, hanem Magyarország számára is, mindegy, akár van, akár nincs. Ha elvennék, senkinek sem hiányozna. A hazugságkörnyezet természetessé vált, és itt, ha az ember azt komolyan veszi, csak egyet lehet, kimondhatatlanul szenvedni. A korrupció hunyorgatása és a lompos szekták között. A kritika panaszkodás és méltatlankodás, legfeljebb káromkodás.
A legjobbak neveletlenek, és ha valakiben a vásottság kitör, zseninek nevezik. A többség azon az állásponton van, amit Dosztojevszkij mond: rugdaljatok, rugdaljatok, de adjatok enni.
...
...The geographical location.
Eastern Europe. Of the three steps of Europe, the first is the Mediterranean Sea. It is not only a natural but also a spiritual climate. This is the Orphic world. The life of the muses. Almost light.
The other is paler, the white-yellow light that is now called the West.
The third is even more obscure, already greenish, as if it were under water, the province, Eastern Europe. It is not a light source, but a reflection. Its nature is not understandable in itself.
Eastern Europe, for me, is Rilke and Kassner, Chagall, Kandinsky, Klee, Bartok, Kafka. In comparison to the Mediterranean and Western man, they are like children, but immature as well. Being an adult primarily means that a person is integrated into the community. In Eastern Europe, there is no real sociality, and therefore there is nowhere to integrate, and that is why we live in a loose appearance, where there is neither individuality nor community. Rilke, Kassner, Klee, and the rest, since they have no actual environment, are forced to give more than they have. This awkward situation is nowhere more painful than among the Russians. Soloviev, Florensky, Mereskovsky, Berdyaev are more universal than is justifiable and allowed, as is every Eastern European work, at the expense of details, accuracy, and above all tradition. Here, one does not see shades, gives more than whole, but not whole, only rough. The person is here only once, without any precedent (forefathers, tradition), and is like an orphan, or a poor boy. It does not belong anywhere, has no descendants, outside of human social tissue, just as the French cannot be imagined without each other, here they cannot be imagined with each other. Everyone is constantly threatened by getting lost. The spiritual enterprise has an arbitrary nature, and in this arbitrariness there is something, because the enterprise stands on the border of complete meaninglessness, does not speak to the West, because it is engaged itself, does not speak to the East, because there is no real demand for it here. Here, a stronger voice must be used, but what is stronger here is rather coarser, uncut, uncivilized, rough, and therefore weaker. I am neither a descendant, nor a forefather, nor a condition, nor a partner, nor a mirror, nor an opponent to anyone. In the West, the complexity of the outward appearance of civilization corresponds to the simplicity of life, here the outward appearance is simple, life is astoundingly complex, like in a Negro village. There is no organ by which values would be learned, and this is more serious than if they were mistaken, because they remain insignificant. The person lives here in oblivion.
Closer.
It's even harder. In Hungary, there is no desire for honor, no desire for greatness, only individual validation. In contrast, there is no glory, not even fame, only popularity. The thing can be immediately recognized. Glory cannot be exchanged. Glory for a person can only be independent of power and wealth. Fame can be exchanged, but mostly only for big banknotes. Popularity is a good income in small change. The top level is politics, accordingly, the expression is journalistic, in poetry, painting, sculpture, thought. Deeply below the measure of assessability, and insignificant not only for Europe, but for Hungary as well, it doesn't matter whether it exists or not. If it were taken away, no one would miss it. The environment of lies has become natural, and here, if one takes it seriously, one can only be, unspeakably suffering. Gazing at corruption and among the sluggish sects. Criticism is complaining and protesting, at most cursing.
The best ones are rude, and if a person's vocation breaks out, they are called geniuses. The majority is of the opinion that Dosztoevsky said: beat me, beat me, just give me something to eat.
...
Eastern Europe. Of the three steps of Europe, the first is the Mediterranean Sea. It is not only a natural but also a spiritual climate. This is the Orphic world. The life of the muses. Almost light.
The other is paler, the white-yellow light that is now called the West.
The third is even more obscure, already greenish, as if it were under water, the province, Eastern Europe. It is not a light source, but a reflection. Its nature is not understandable in itself.
Eastern Europe, for me, is Rilke and Kassner, Chagall, Kandinsky, Klee, Bartok, Kafka. In comparison to the Mediterranean and Western man, they are like children, but immature as well. Being an adult primarily means that a person is integrated into the community. In Eastern Europe, there is no real sociality, and therefore there is nowhere to integrate, and that is why we live in a loose appearance, where there is neither individuality nor community. Rilke, Kassner, Klee, and the rest, since they have no actual environment, are forced to give more than they have. This awkward situation is nowhere more painful than among the Russians. Soloviev, Florensky, Mereskovsky, Berdyaev are more universal than is justifiable and allowed, as is every Eastern European work, at the expense of details, accuracy, and above all tradition. Here, one does not see shades, gives more than whole, but not whole, only rough. The person is here only once, without any precedent (forefathers, tradition), and is like an orphan, or a poor boy. It does not belong anywhere, has no descendants, outside of human social tissue, just as the French cannot be imagined without each other, here they cannot be imagined with each other. Everyone is constantly threatened by getting lost. The spiritual enterprise has an arbitrary nature, and in this arbitrariness there is something, because the enterprise stands on the border of complete meaninglessness, does not speak to the West, because it is engaged itself, does not speak to the East, because there is no real demand for it here. Here, a stronger voice must be used, but what is stronger here is rather coarser, uncut, uncivilized, rough, and therefore weaker. I am neither a descendant, nor a forefather, nor a condition, nor a partner, nor a mirror, nor an opponent to anyone. In the West, the complexity of the outward appearance of civilization corresponds to the simplicity of life, here the outward appearance is simple, life is astoundingly complex, like in a Negro village. There is no organ by which values would be learned, and this is more serious than if they were mistaken, because they remain insignificant. The person lives here in oblivion.
Closer.
It's even harder. In Hungary, there is no desire for honor, no desire for greatness, only individual validation. In contrast, there is no glory, not even fame, only popularity. The thing can be immediately recognized. Glory cannot be exchanged. Glory for a person can only be independent of power and wealth. Fame can be exchanged, but mostly only for big banknotes. Popularity is a good income in small change. The top level is politics, accordingly, the expression is journalistic, in poetry, painting, sculpture, thought. Deeply below the measure of assessability, and insignificant not only for Europe, but for Hungary as well, it doesn't matter whether it exists or not. If it were taken away, no one would miss it. The environment of lies has become natural, and here, if one takes it seriously, one can only be, unspeakably suffering. Gazing at corruption and among the sluggish sects. Criticism is complaining and protesting, at most cursing.
The best ones are rude, and if a person's vocation breaks out, they are called geniuses. The majority is of the opinion that Dosztoevsky said: beat me, beat me, just give me something to eat.
...